PRC Studio

A SZTORI

 

A Punk Rock Christmast 2005-ben a Sentex zenekar álmodta meg, a Rocktogon pedig remek partner volt hozzá. Rengeteget szerveztük, álmatlan éjszakákat töltöttünk Axellal ébren, de a végeredmény nagy lett. Négy zenekar játszott, a Spoon Machine, az Alfonz kalandjai, a Sentex és a Vérszomjas Hódok. 263 ember volt ott a bulin (legalábbis ennyi vett jegyet:)), a hangulat pedig hatalmas volt.

Már a buli után gondolkodtunk a folytatáson, azonban időközben becsúszott egy igen nagy baj: a Rocktogon bezárt. De aztán megnyílt a 168as Rock Klub, ugyanazzal a csapattal. A minap ott jártunk, Teddy (a főnök) pedig alig várja az idei folytatást, így elhárult minden probléma. Azaz csak azt hittük, mert kiderült, hogy az eredeti, december 21-i időpont nem lesz jó, mivel 22-e az utolsó tanítási nap, így át kellett tenni a bulit aznapra. A probléma csak az, hogy minden ígéret ellenére úgy tűnik, mégse kapjuk meg a 168ast, így új helyet kellett keresnünk… És Schleki, a sokak számára ismert dobos (Csók és Könny, Yellow Spots, stb.) valamint koncertszervező (Vörös/Kék Yuk) fel is ajánlotta az Ó utcai borozót, ami egy viszonylag ifjú koncerthely. Mi meg megköszöntük és úgy dönöttünk, ott a helyünk decemberben!

Megvolt végül egy kis balhéval tarkítva a 2006-os Punk Rock Chrismtas is, majd ezután egész éves koncertszervezésre adtuk a fejünket. Meglátjuk, sikerül-e.

 

Képek:

Punk Rock Chrismtas 1. (Rocktogon, 2005. dec. 22.) Sentex

Punk Rock Chrismtas 1. (Rocktogon, 2005. dec. 22.) Alfonz Kalandjai

Punk Rock Chrismtas 2. (óborozó, 2006. dec. 22.) Káderek

Punk Rock Chrismtas 2. (Óborozó, 2006. dec. 22.) Blizard